Köszöntő   |   Genealógia   |   Családfakutatás   |   Családtagoknak   |   Lapajánló   |   Publikációk   |   Vendégkönyv   |   Elérhetőség

A honlap szerkesztés alatt és folyamatosan módosul.
This site is, and always will be under reconstruction.

_____________________________________________________________

Több korszak is van az ország történelmében, melyben tömeges nemesítésekkel találkozhatunk, egy-egy magyar király alatt alig adatott ki annyi armális, mint III. Ferdinánd alatt és ezeknek legnagyobb része az 1647-56 között történt.

A Mártonnak 1649-ben, Istvánnak 1651-ben és Mihálynak 1656-ban adott címeres levele is erre az időszakra esik. A címerek jelképei - fegyverviselet, levágott török fő, félhold - azt mutatják, hogy a jutalom indokát a törökök elleni csatákban elért érdemek képezték.


III. Ferdinánd előtti és utáni királyok esetében is több példát találhatunk arra, hogy egy adott család több tagjának egymás után azonos, vagy csaknem azonos szövegű armálist adtak, ennek oka legtöbbször csak a korabeli „nyilvántartások” hiányosságaira vezethető vissza. A különböző pártfogók egymástól független felterjesztései előbb utóbb a család más-más tagjára vonatkozó armális adományozásához vezettek.

Az 1649-ből származó Mártonnak adományozott címeres levél kora közvetlenül a harmincéves háború befejezése és a törökkel való békekötés megújítása utánra esik. Galgóczy Márton új házasként - valószínűsíthetően a felesége révén - Miskolci lakos volt, ezért történt a címeres levél első kihirdetése Borsod megyében.

Galgóczy Károly - az 1896-an megjelent könyvében - az 1609-ben született Istvánt tekintette a család legrégibb ősének. István után, a hét törzságra oszlott család „egyetemes okmányának” az ő 1651-ben kapott címeres levelét tekintjük.

Mihály 1656. május 5-én kapott III. Ferdinándtól címeres levelet Anna húga férje révén (a sógora ifj. Orbán István, római katolikus vallású volt). A király különös feltételt szabott Mihálynak, át kellett térnie a reformátusról a katolikus hitre!
Orbán István abban az időben Bécsben, az udvari kancelláriánál volt hivatalban. Ez a kulcsa a címeres levél nyerésének is, melybe egyik sógorát Mihályt is belevette, talán éppen azért, hogy magához térítse a katolikus hitre.

Törzs-ősnek Galgóczy Istvánt tekintve, a vele közös adományos hét fiúleszármazottal a család hét törzságra oszlott.
A törzs-ős halála után, a debreceni ház eladásával, házasság, illetve különböző hivatali megbízatások és egyéb okok miatt a leszármazottak különböző megyékben alapítottak családot: 
   György – Bereg megyébe került Munkácsra, őt tekintjük a munkácsi Galgóczy család
       alapítójának,
   Márton – Borsodba költözött, ő a család ecsegi ágának alapítója. Az ecsegi ág egy
       ágazata Erdélybe – a Székelyföldre és Hunyad megyébe, egy másik ágazata Pest
       megyébe – Nagykőrösre és annak környékére terjedt át,
   Mihály – Zemplénben a mádi és nagy-tályai Galgóczy család alapítója. A család ezen
       ága a későbbiekben Abaujra és Ungra is kiterjedt,
   János – ivadékai Szabolcsban maradtak,
   Zsigmond – jelenleg nincsenek megbízható adataink (leszármazottak, amennyiben
       voltak, valószínű, hogy Szabolcsban és Zemplénben éltek),
   Péter – jelenleg nincsenek megbízható adataink (leszármazottak, amennyiben voltak,
       valószínű, hogy Szabolcsban és Zemplénben éltek),
   Pál – a legkisebb testvér Bereg megyében vált a bilkei Galgóczy család alapítójává, 
       család ezen ága később Szathmár és Szabolcs megyére is kiterjedt.

A zempléniek, szabolcsiak és borsodiak között, már csak a lakhelyek szomszédossága miatt is, többször „keveredtek és vegyültek” egymással.

 

(A család fentiekben felsorolt ágainak és ágazatainak részletes
ismertetése a bal oldali menün keresztül érhető el.)

Családfakutatás